Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tudat-lépcső-fokok kr.IST.óf.IST.ván tollából

EON Tudat


A Szelídek

2017. július 08. - kr.IST.óf.IST.ván

„A szelídek az egótlanok. Ők azok, akik ráébredtek önmaguk esszenciális, valódi természetére -tudat voltukra-, és ezt az esszenciát minden „másban”, minden létformában is észreveszik. Önmegadott állapotban élnek, és ezért érzik egységüket az egésszel és a Forrással. Megtestesítik azt a fölébredt tudatot, ami bolygónkon az élet valamennyi aspektusát megváltoztatja, a természetet is beleértve, mert az élet a Földön elválaszthatatlan attól az emberi tudattól, amely észleli azt, és interakcióba lép vele. Ebben az értelemben lesz a Föld a szelídeké.

Új faj jelenik meg a bolygón. Most jelenik meg, és az te vagy!”

Eckhart Tolle: Új Föld

Kristóf István: A SZELÍDEK

 Fény Tűzből született

izzó meleged vibráló vörössége:

a hideg sötétség jég páncélját

átdöfő szív-Szeretet parázs-parány.

 

Állj mellénk!

Ülj közénk!

Merítkezz meg az

Élet Vizében:

az Örök Szeretet-Mindenben.

Haragod szálljon tova,

pihenj meg, s tekints

az angyali szemek kacajába,

a végtelen nyugalom

áradjon szét tagjaidban,

s merd azt hinni,

hogy tartasz valahova,

s nem vagy egyedül.

 

Ha hiszel önmagadban,

Mindenben hiszel.

Gyermeked mosolya,

Föld-Anya oltalma kísér.

Félelmed hagyd!

Lépj tovább, vagy küzdj,

hogy tehesd mit kell.

 

Jutalmad nem pénz,

vagyonod elvész,

s mégis gazdag vagy,

ha úgy érzed köztünk vagy.

Adj kicsit magadból,

s érkezik magasból

Fény-posta melegség.

Szíved fogadja,

s kezed úgy szórja,

hogy jusson Mindennek.

 

Majd langyos, csiklandó

érzésként millió parány

tér meg hozzád,

ha vártad, ha nem.

Itt nincs ütleg,

minden nap ünnep,

de van öröm és becsület,

gerinc és Szeretet,

összetartó kapocs,

mely nem szagtalan és ropogós.

 

Kemény a küzdelem.

Nem könnyű. Végtelen.

De jó Úton haladsz,

míg köztünk maradsz.

Csillagos éjszaka vándora vagy,

cipeled haragod, s bosszúszomjad.

 

Most torpanj meg!

Szakítsd félbe Utad!

Térj be sátrunkba!

Dühöd hagyd odakünn!

Fejed hajtsd párnádra!

Áradjon nyugalom,

s Szeretet pránádba!

Lépj közénk, szállj velünk,

légy szelíd, higgy bennünk…

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

Hasonló versek, valamint cikkek olvashatók Tantra-Fény-Mag nevű weboldalamon.

Kristóf István: A Szelídek

 

Kristóf István-MÁS-VILÁG A Tudatosság RendSZERe

 

Szeretett Ember

Kristóf István: SZERETETT EMBER

 

Hűs ködbe vész erdő mélye,

s ösvényeit pára rejti.

Világunknak fösvényeit

halandó még nem is sejti;

Majd a fátyol lassan felszáll,

Napnak Fénye Utat talál.

 

A rengeteg legmélyében

harmatcsepp szór ezer szikrát,

Tűz és Víz hoz fagyos jeget,

s forrón fúvó déli szelet,

erejük így omlaszt sziklát.

 

Az Igazság lassú fegyver,

Hazugsággal szemben nem nyer,

Szeretett az Igaz ember,

míg a hazug mindig kever,

mérget szórva mindenkire,

ha megússza, mindegy kire.

 

Ám hatalma lassan oszlik,

s az Igaz erő lassan eljő:

Mint száraz rétre langyos eső.

Kizöldül a fakó Világ,

mezőn nyílik ezer virág,

Élet-Virág szívedbe fér,

Szellemeddel egy Testben él.

 

Igaz ember immár nem fél:

Új-Világ-Lét jött el Testvér.

 

A Fotón: Dávid Júlia festménye

 

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

http://kristofreepoet.atw.hu/

http://www.tantra-feny.hu/

Sólyom Szárnyán

Kristóf István: SÓLYOM SZÁRNYÁN

 

Holdsugár láttat erdő mélyi rejteket,

hol ősi teremtmények dala száll.

Bárhol légy, füledbe cseng ez ének,

Sólyom röpte tekint szerte,

szárnya némán suhog,

de Te hallod a szél vad zúgását,

érzed a Lét rohanását.

 

Ne nézz!

Láss e Világban!

Benne vagy;

Hisz Te vagy.

Mit teszel: ő cselekszi,

s minek híját érzed,

az neki sincsen.

 

Szállj tova!

Lábadon századok pora.

Időtlen időket tapasztalj,

érezd őseid vérét ereidben,

üzenetet hordasz,

minden sejted felkiált:

Cselekedned kell!

Honodnak szüksége van rád!

 

Szeresd véred,

rokon néped,

Ősi Léted

visszatérhet.

Tán sokan veszünk oda,

de szívünkben él szeretteink nyoma.

Éltük éltünk,

értük éltünk.

Bánatunk múljék,

sóhajunk szálljon

Sólyommal tova.

 

Meg se álljon,

hisz a Szeretet

örökkön köztünk jár;

Szívünkben él,

Lelkünkből jő,

s ha Testünk megremeg,

Szellemünk fél.

 

Ő óv bennünket,

oltalmat nyújt,

sorsodban jő

férfi, vagy nő,

s gyermek,

szülő,

barát, testvér;

Veled repül mind

Sólyom szárnyán.

Szeresd fiad

Ősi Hazám!

 

Ajánlom  a következő írásokat:


Tudatosság: Hit, Vallás

MAG vagyOK?

Bemutatkozik: KR.IST.ÓF.IST.VÁN

Szeretett Ember



A Világ RendSZERe: MÁS-VILÁG weboldal

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

http://kristofreepoet.atw.hu/

http://www.tantra-feny.hu/

Felderengő Jövő

Kristóf István: FELDERENGŐ JÖVŐ

 

 

 

 

 

Egy illat, mely köt, tör át a szürkeségen.

A szürke gémek nem tűnnek ki a szürke égen.

Tettél érte, hogy a láng mindig égjen,

Ne sajnáld ,ha lezuhan, s elég,

Mint hullócsillag a nyári éjen.

 

Még nem tudom ki vagyok, s leszek

Az út egyenesen ide vezetett.

Zöld rügy fakad, s a tavasz

Ravasz vizeivel égi mannát fakaszt,

Mi ott leszünk és isszuk erejét,

Nem tudom mikor hullunk szerteszét,

De utunk együtt halad,

S jut nekünk egymásból néhány falat,

Ne bánd ,ha megpillantod a falat,

Mert látjuk egymást úgy is ,ha már

Lábunk más irányban halad.

 

Az ízeket még érzem, az illat itt lebeg

Tavaszunk ragyog, lelkem megremeg.

Éget a nap, de kell  életereje,

Hogy adhassak belőle, bár nekem is kellene.

Talán még nincs itt a búcsú ideje,

Ha látod , hát titkod legyen keserű szele.

 

Az út mely acéljával kényszeríti gőzösünket,

Váltóval lep meg, s e kellemetlen tény

Túl mindennapos és anyagi, nem, mint a Fény.

 

De még ma zakatol a vonat,

Nem árulja el mi lesz holnap.

Fonjuk össze zöld indáinkat,

Hallják meg, kiknek kell, imáinkat.

 

A kereszt rossz jel, de a múltunk ő,

Átok él benne ,de itt e kő,

Mely hideg, de ékkel írtak rá,

S könnyekkel sírták alá:

 

Isten Veled!

 

 

 


Ajánlom még:

Mag VagyOK?

A Női és Férfi Erők

Népek, Nemzetek Sorsa, Karmája

Emberi Ember, s Ég


A Tudatosság RenSZERe: MÁS-VILÁG weboldal

 Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

http://kristofreepoet.atw.hu/

http://www.tantra-feny.hu/