Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tudat-lépcső-fokok kr.IST.óf.IST.ván tollából

EON Tudat

EON Tudat


Lét-Síkok

2016. augusztus 23. - kr.IST.óf.IST.ván

Kristóf István: LÉT-SÍKOK

 

Nyugalomban álmodik a csend,

s csak apró Jelek zúgnak-búgnak,

szellő játékukkal

fel-felborzolva a tó tiszta tükrét,

így mutatván meg a Világnak,

hogy készül valami,

mi eleddig nem létezett.

Hamarosan új szándékok érkeznek

e múlandó Földre,

mely ezer sebből vérzőn

még mindig védelmezi hálátlan gyermekét,

Kit kebelére engedett egykor.

Mi Jő?

Szellem-Lét mit Minden,

s Mindenki teremt,

és Igazság kísér,

a Rossz már nem kísért,

hisz feladata beteljesült;

Szellem és Lélek így egyesül.

 

Készülj a Végre,

megérted végre:

rettegned nem kell,

Léted már ne féld,

s régi Élted ne éld.

Inkább kérd a Mindent!

Lépj be Csarnokába,

sok Szellem-Sík Világába,

hogy része légy,

hogy eggyé válj

a Fénnyel,

melyből kiléptél egykoron,

s átlépve sok koron

jutottál ide,

mit sem tudván,tapasztalván,

de hirtelen villanásként

értesz meg mindent

a Mindenről.

Csak ne félj!

 

Ajánlom a következő írásokat:

Tudatosság-A harag, gyűlölet, Félelem Vége

MAG Lélek

Lelki Blokkjaink & Tantra Masszázs

Ember-Sík


A Világ RendSZERe: MÁS-VILÁG weboldal

Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

 

http://kristofreepoet.atw.hu/

http://www.tantra-feny.hu/

A Lét Peremén

Kristóf István: A LÉT PEREMÉN

 Hol Ég és Föld összeér

a Világ peremén

lebeg Szellemed.

Zord hegyek orma

szegi Utad,

míg Sorsod követed,

hisz mást nem tehetsz.

Léted itt lebeg,

míg dönt a Végzeted

mi légyen az irány;

Múltaddal számot vetsz,

Jelened üres lett,

Jövőd és holnapod

az amint folytatod

Utad min eleddig

jártál s hibáztál,

gyakran meghaltál,

s visszatértél.

Tanultál…

Csak így tovább…

 

 Amikor meAjánlom a következő írásokat:


A Játszótér Neve: Föld

MAG VagyOK?

Tantra Masszázs: Miért?

Szín-Tér

A Világ RendSZERe: MÁS-VILÁG weboldal

Ha megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

http://kristofreepoet.atw.hu/

http://www.tantra-feny.hu/

Lét-Kérdés

Kristóf István: LÉT-KÉRDÉS

 

 

Megérkeztél e Világba

Voltál már itt, hisz tudod,

nem először;

talán százszor tapostad e planétát.

Fájdalmakkal,örömökkel,

vérben,sárban,

száz halálban

jártad Utad egymagad.

Érezted a Valóságot,

amíg lábad hozott,s vitt.

Emelkedtél, visszaestél,

megtanultad; mit adott.

 

Kérded miért, mindez mit ád?

A választ én nem tudhatom.

Neked kell most belelátnod

Önmagadba,

Lét-Valódba,

s az Igazságot megkapod.

De ha nem látsz,

nem lépsz,

s alszol,

nem tudod meg;

hogy Ki Vagy!

 

Ajánlom a következő írásokat:

EGO és TEN. Mondd Te Kit Választanál?

Világ-Szer-Te

Az Ember Szakrális Teremtés

Feladat


A Világ RendSZERe: MÁS-VILÁG weboldal

 Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

http://kristofreepoet.atw.hu/

http://www.tantra-feny.hu/

Szín-Tér

Kristóf István: Szín-Tér

 

 

Tudd Ki vagy és

Miért jöttél ide

Hallgass, akár a bölcs,

De ne hallgass senkire!

 

Őrizz egy képet,

Mely örömmel éltet:

Gyermeki mosoly,

Vagy hullámzó tenger

Erdei tisztás,

Mi Lelked öröme.

Tekints rá akkor,

Ha csüggedni látszol.

Így keress egy képet,

Mely Fényt áraszt néked.

A Lelked ettől örvend;

Fogadj be mindent.

 

Éld jelened,

Lásd jeledet!

Hiszen a játékban

Ez csak egy jelenet.

Próbákat kapsz;

Míg próbálsz, s akarsz.

Ha megoldásra lelsz ma,

Jöhet egy új játszma.

 

Ne rágódj a jövőn,

És ne élj a múltban,

Hisz illúzió minden;

Mi nem a jelenben van.

Szárnyalj és adj;

Hisz ezért jöttél,

Szívedből jöjjön:

Nem, mert megfeleltél.

Önmagad légy!

Így éld jelened,

A Lét egyensúlya

Itt e helynek célja,

Ne küzdj magad ellen,

Nincs itt ártó szellem.

Csak te vagy

És a Minden

Te vagy: a Minden. . .

 Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!


Ajánlom a következő írásokat.

Tudatosság-Rend-Szer

Emberi Ember, s Ég

A Tested Még Mindig az Álszent Egyház Tulajdona

Lét-Szük-Ség


A Tudatosság RendSZERe: MÁS-VILÁG weboldal

http://kristofreepoet.atw.hu/

http://www.tantra-feny.hu/

Feladat

FELADAT

 

A határtalan Végtelenben

örök Tüzek ragyognak,

jelt adva a halandóknak

gyarló Éltük rövid sziporkáiról.

 

Számtalan Kezdet és számtalan Vég.

S mi örök?

Minden.

Mely parány villanásai

nem múlnak nyomtalan,

hisz az Egyetemes Egészet képezik

Örökkévalójában.

 

E állandó Világ vándorai vagyunk…

 

Szellemünk Ereje,

Testünk Élete,

Lelkünk Szava

kísér számtalan Utunkon,

hol nem más a cél,

mint tanulni Önmagunktól.

 

Ismerd meg Határaid!

Tanulj, figyelj!

Szeress…

Mindent és Mindenkit.

A Hitványt kerüld!

A Hazugot ne tűrd!

Az Igazat védd!

Az Életet éld!

Halj úgy,mint bárki!

Élj úgy, mint Senki-Más.

 

Lelked fájdalma, s öröme

egymást kapják ölre.

Lépj túl a bánaton,

Bosszúd ne forraljon!

Ám ne tűrj Igaztalant!

 

Nézz szeretted szemébe,

Lelke fénylő tükrébe.

Állj meg itt!

Ne menj tovább!

Hisz fájdalom a távolság,

de ha kell,

úgy haladj tova.

Feladatod ne bándd soha.

 

Gyermeked mosolya

gyógyír minden bajodra.

S ha rád sem néz,

míg ösvényedre visszatérsz:

Ne csüggedj!

Hisz ő is megbotlik ama kőben,

mely a te Utad is szeghette hajdan.

Ne taszítsd ki Lelkedből,

hisz Ő is hibázhat,

de Szereteted ettől nem csorbulhat.

 

Hát menj!

S térj vissza mihamarabb!

Valahányszor megjössz,

Ő örömmel vár,

s kacaja újra meg újra

csiklandozza Szíved,

s Lelked.

 

Ne feledd,

hogy miért vagy itt…

 Amikor megérted, hogy a VILÁG érted van, onnan már az Utadat szolgálja. Lelj rá ÖnMAGadra! Kattanj rá a Tudatosságodra!Katt ide!

http://kristofreepoet.atw.hu/

http://www.tantra-feny.hu/

süti beállítások módosítása