Kristóf István: FELDERENGŐ JÖVŐ
Egy illat, mely köt, tör át a szürkeségen.
A szürke gémek nem tűnnek ki a szürke égen.
Tettél érte, hogy a láng mindig égjen,
Ne sajnáld ,ha lezuhan, s elég,
Mint hullócsillag a nyári éjen.
Még nem tudom ki vagyok, s leszek
Az út egyenesen ide vezetett.
Zöld rügy fakad, s a tavasz
Ravasz vizeivel égi mannát fakaszt,
Mi ott leszünk és isszuk erejét,
Nem tudom mikor hullunk szerteszét,
De utunk együtt halad,
S jut nekünk egymásból néhány falat,
Ne bánd ,ha megpillantod a falat,
Mert látjuk egymást úgy is ,ha már
Lábunk más irányban halad.
Az ízeket még érzem, az illat itt lebeg
Tavaszunk ragyog, lelkem megremeg.
Éget a nap, de kell életereje,
Hogy adhassak belőle, bár nekem is kellene.
Talán még nincs itt a búcsú ideje,
Ha látod , hát titkod legyen keserű szele.
Az út mely acéljával kényszeríti gőzösünket,
Váltóval lep meg, s e kellemetlen tény
Túl mindennapos és anyagi, nem, mint a Fény.
De még ma zakatol a vonat,
Nem árulja el mi lesz holnap.
Fonjuk össze zöld indáinkat,
Hallják meg, kiknek kell, imáinkat.
A kereszt rossz jel, de a múltunk ő,
Átok él benne ,de itt e kő,
Mely hideg, de ékkel írtak rá,
S könnyekkel sírták alá:
Isten Veled!
Ajánlom még:
Mag VagyOK?
A Női és Férfi Erők
Népek, Nemzetek Sorsa, Karmája
Emberi Ember, s Ég
A Tudatosság RenSZERe: MÁS-VILÁG weboldal
