Kristóf István: SZERETETT EMBER
Hűs ködbe vész erdő mélye,
s ösvényeit pára rejti.
Világunknak fösvényeit
halandó még nem is sejti;
Majd a fátyol lassan felszáll,
Napnak Fénye Utat talál.
A rengeteg legmélyében
harmatcsepp szór ezer szikrát,
Tűz és Víz hoz fagyos jeget,
s forrón fúvó déli szelet,
erejük így omlaszt sziklát.
Az Igazság lassú fegyver,
Hazugsággal szemben nem nyer,
Szeretett az Igaz ember,
míg a hazug mindig kever,
mérget szórva mindenkire,
ha megússza, mindegy kire.
Ám hatalma lassan oszlik,
s az Igaz erő lassan eljő:
Mint száraz rétre langyos eső.
Kizöldül a fakó Világ,
mezőn nyílik ezer virág,
Élet-Virág szívedbe fér,
Szellemeddel egy Testben él.
Igaz ember immár nem fél:
Új-Világ-Lét jött el Testvér.
A Fotón: Dávid Júlia festménye